Köszönjük mindenkinek :)

Emberek...a napokban a blog átlépte a 11.000-es látogatottságot!!!!!!!!!!!!! :DDD úristenem....el se hisszük Nanival,nagyon nagyon köszönjük mindenkinek akik olvasnak minket.Még ha nem is sűrűn kapunk kommenteket ez a szám akkor is összejött :))) hihetetlenül boldoguk vagyunk és tényleg nem tudok mást mondani,mint hogy köszönjük.Imádunk titeket :) millió puszi mindenkinek.

 

21.rész Egy másik univerzum.

Nagyon köszönöm mindenki türelmét és remélem hogy nagyon fog tetszeni nektek a következő rész mert sok munkám van benne és az az apró változtatás amit nemtudom hogy észrevesztek vagy sem. Remélem az elöbbi lesz :)



Ahogy megszabadultam a bennem tomboló idegtől és lassan kitiztult az agyam meg is bántam hogy úgy leharaptam Bill fejét. Nem tehetett róla hogy rosszkor volt rossz helyen. Ennek már két napja és még mindig nem volt alkalmam bocsánatot kérni tőle és mintha kerülne, de ha össze is futunk muszájból, vagy véletlenül, az állandó megvetés és undor keveréke eltorzítja mindig vidám szép vonásait, ami kezd nagyon idegesítő lenni. Bezzeg ő lehet bunkó akárkivel következmények nélkül, de ha az ő lelkivilágába tipornak bele na az már katasztrófa és halállal lakoljon az illető. Ahogy rám néz hálát adok az égnek, hogy nem látok a szőke hajkoronája alá, mert szerintem egy kezemen nem tudom megszámolni hány elméletet rakott már össze fejben, hogy kínozna halálra amiatt a szörnyűséges rémtettem miatt. De azért engem sem kell félteni. Amit ad azt kap. Nem volt akkora főben járó bűn, amit akkor tettem, hogy ilyen szinten vérig kell sértődnie, hogy köszönni sem képes és ha kinyitja a száját úgy beszél velem, ahogy az ember az ellenségeivel sem szokott. Beképzelt hólyag. Majd én letöröm a szavát. Ma pihenő napunk van itt Brüsszelben és majd csak holnap délelőtt megyünk tovább. A nap lassan lemegy és az idő is kicsit kezd hűvös lenni. A hotelhez közeli parkból sétálok éppen vissza felé, egy könyvvel a kezemben és gondolatban már egy forró vízzel teli kádban ülök, ami kellemes melegével hívogat. A hotel előtt kedves mosollyal az arcán nyitja ki előttem az ajtót egy férfi. Megállok hallban egy pillanatra, körbenézek, majd a lift felé veszem az irányt de megakad a szemem az ikreken akik a lifttől pár lépésnyire állnak. Tom éppen hevesen magyaráz valamit Billnek aki olyan mint egy kitörni készülő vulkán. Pontosan úgy viselkedik, mint mikor valakinek a gyenge pontját nyomogatják és az illetőt elönti a pulykaméreg. Egy pillanatra beugrik hogy talán ez lesz az a pillanat és most kéne beszélnem Billlel. Tudtam, hogy halva született ötlet és nem sok pozitívumot vártam a dologtól, de gondolkodás nélkül teszek két bátortalan lépést feléjük. Tom vesz észre elsőre, egy pillanatra felém fordul és egy halvány mosoly féle villan át az arcán, majd Bill is megfordul, hogy megnézze mit néz az ikre. Megakadt tekintete rajtam, a kíváncsisága egyből eltűnik arcáról és felveszi a flegma, nem törődöm álcát amitől egy pillanatra riadót fújt egy hang a fejemben, hogy lehet ne most kéne még jobban felhúznom, de nem foglalkozom vele és teszek egy újabb határozott lépést feléjük. „Látom, hogy mit művelsz. Gondold végig és szedd össze az agyad. Nem lehetsz ekkora pöcs. Nem ezt érdemli.”- csípem el Tom utolsó testvérének címzett szavait mielőtt mosolyogva rám köszön és sietve elsuhant mellettem. Bill szemei szikrákat szórtak de az utolsó két lépést felé teljes határozottsággal és ridegséggel teszem meg és úgy döntök lesz ami lesz, most le fognak pattanni rólam a becsmérlő szavai. Már ha szóra méltat egyáltalán.
– Heló. Van egy perced? Beszélnünk kéne. – Néztem fel csoki barna szemeibe, amik furcsán, kimérten vizslatnak. Nem válaszol, csak telt ajkait összepréseli és ordít a fejéről, hogy van jobb programja is, mint hogy velem társalogjon, de mégis alig észrevehetően bólint egyet. „Szuper” – Arról a múltkori dologról szeretnék beszélni veled, mikor olyan bunkón rád förmedtem…- kezdek bele a mondandómba, mire Bill hátat fordít nekem és elindul a lift felé. – Hé! Hozzád beszélek! Nem tűnik fel? – Emelem fel a hangomat kissé.
– Gondoltam van lábad és utánam tudsz jönni ha akarsz. –nyomja meg a lift hívógombját és úgy néz vissza rám, mint valami gyagyásra.
– De ez akkor is bunkóság! Hogyha hozzád beszélnek, akkor add meg a másiknak a kellő...
– Hallod? Ha veszekedni akarsz, akkor előre szólok, hogy nem vagyok kíváncsi rá és itt most hagyjuk is oké?- fonja karba a kezét és a lift kijelzője felé fordítja tekintetét tüntetőleg.
– Nem. Nem vitatkozni akarok. –válaszolom egy mély nyugtató levegő után, minden hidegvéremet bele erőltetve abba az egy mondatba.
– Akkor?- fordul újra felém, megtisztelve annyival, hogy hajlandó rám nézni, miközben hozzá beszélek éppen. Nagyon a határán vagyok annak hogy eldurran az agyam és a torkának ugrok. Nem tudom hogyan csinálja de eddig senki sem volt képest ara, hogy ilyen rekord idő alatt kihozzon a sodromból.
– Csak szerettem volna bocsánatot kérni a múltkori miatt amikor üvöltöttem veled. Nem volt jogos, csak túl…
– Állj! Nem kell magyarázkodnod. Oké, el van felejtve. Nem érdekelnek a részletek. Csak ennyit akartál?- hadarja el minden érzelem nélkül kimérten egy szuszra, engem pedig úgy mellkason ver ez a fagyos viselkedése, hogy köpni nyelni nem tudok egy pillanatig, csak állok és nézem ahogy beszáll a liftbe. „Hogy mi van?” visszhangzik a fejemben a saját magamnak feltett kérdés. Érzem, hogy valami nem kerek és ez jobban fel idegesít, mintha nem bocsájtott volna meg, vagy megalázott volna a fél hotel személyzet és a két maroknyi vendég előtt.
– Na nem. Velem ezt nem csinálod értetted Bill Kaulitz?!- rontok neki félhangosan és az utolsó pillanatban belépek mellé a liftbe mielőtt becsukódna az ajtó- Most szépen elmondod, hogy mi a fene bajod van velem!- szorítom a lift egyik sarkába. Kíméletlen vagyok és csak a düh vezérel, amit sikerült megint előhoznia belőlem és az hogy ennek az egész dolognak most azonnal véget kell vetni- Nekem ebből elegem van! Érted?
– Nem tudom, hogy miről beszélsz. Te bocsánatot kértél, én pedig megadtam. Egy meg egy az kettő. Mit húzod fel magad ezen? Hol itt a baj?- húzza tovább az agyam és az utolsó idegszálamon táncol.
– Vagy most azonnal elmondod, hogy mi a fene folyik itt, vagy esküszöm, hogy nem teszed zsebre azt amit kapsz, mert kicsipkézem azt a helyes pofid, hadd örüljenek a kislányok, akik az első sorban csorgatják a nyálukat a koncerteken.


Csak állunk és farkasszemet nézünk ő pedig latolgatja az esélyeit. Egyikünk se moccan, majd egy pillanat alatt Bill vonásai megkeményednek, kitör fogságomból és engem kényszerít a mögöttem lévő tükör felé.
– Tudni akarod? Biztos vagy benne? Biztos vagy magadban? Ezt akarod?- nyom meg egy gombot amitől a lift megáll hátamon pedig végig fut a rémület jeges szele. A feszültség szinte tapintható köztünk.
– Meg őrülök tőled. –kezd bele a mondandójába, vészjóslóan halkan, a hátam pedig halkan puffan egyet a lift oldalán jelezve, hogy nincs menekvés. Nem merek felnézni a szemébe, a hangjából áradó feszültség bőven elég, hogy tudjam, ez még csak a kezdet és most minden mérgét rám fogja zúdítani és nincs menekvés, teljesen ki fog csinálni és nem lehet egy rossz szavam sem mivel én kértem tőle ezt. Én akartam, hogy kimondja. – Egyszerűen ki készítesz. a Sírba teszel. Embert még nem utáltam ennyire mint téged. Érted?- folytatja ugyan azon a hangszínén közben a tükörnek támaszkodik két oldat mellettem. Egy fojtogató érzés kerít hirtelen hatalmába és imádkozom, hogy minél hamarabb vége legyen és minden erőmet be kell vetnem, hogy össze ne törjek teljesen. Nem láthat a padlón. Felnézek lassan a szemeibe, amik szinte izzanak. Minden rezdülésemet figyeli. „Én is utállak” Szólal meg a kis hang a fejemben, de sehogy sem találom a hangomat, hogy ezt hangosan is a tudtára adjam. Határozottan utálni akartam de nem ment. Azok a mérges, de mégis gyönyörű szemek hipnotizálnak, leheletét érzem az arcomon, szinte centik választanak el tőle és úgy suttogja nekem hogy mennyire megvet. Legszívesebben a pokol egyik bugyrában égnék inkább el mint ez. Be akarom hunyni a szemem, hogy képzeletbe máshova repítsem magam de azok az igéző szemek fogva tartanak mint két bilincs. – Legalább annyira utállak mint magamat. Minden reggel ezzel az érzéssel kelek fel és ezzel fekszem le. – Tekintete végre elenged és lejjebb vándorol arcomon, hangjába beköltözik egy furcsa édes él. – Mikor meghallom a hangod, vagy megérzem az illatod ha elsuhansz mellettem, – folytatja tovább egyre halkabban kiejtve a szavakat, szinte már suttog és nagyon kell koncentrálnom, hogy értsem mit mond, ami cseppet sem egyszerű művelet orromban kábító édes illatával és a tudattal, hogy telt ajkai szinte súrolják arcomat és fülemet miközben hozzám beszél. – minden izmom megfeszül és teljesen elvesztem a fejem. Megőrjítesz. Egyszerre akarom, hogy mellettem legyél és érezhessem puha bőrödet az enyémen, ízlelhessem édes ajkad és akarlak minél messzebb tudni magamtól. Megrémítesz, összezavarsz és teljesen összetörsz. Nem vagyok elég erős hogy elviseljem ezt. Félek. Iszonyatosan rettegek... Tessék. Kimondtam. Ezt akartad, nem? Boldog vagy?! – Vált hangja újra kissé rideggé és az az édes furcsa él egy pillanat alatt eltűnik belőle. Keze megremeg testem mellett, idegesen fújja ki a levegőt és egy pillanat múlva már nem érezem bódító illatát magam körül. Pislogok párat mire felfogom, hogy a lift újra megy és Bill a tőlem legtávolabbi sarokban áll mint egy sóbálvány és a kijelzőt nézi idegesen. Próbálom megfejteni, értelmet találni szavaiban de pár pillanat után fel is adom a magammal való küzdelmet és engedek a bennem tomboló érzésnek ami percről percre egyre erősebb és nem akar mást csak kitörni. Egy lépéssel átszelem a köztünk lévő távot és mielőtt agyam utolérhetne már Bill forró ajkait csókolom. Szinte azonnal reagál és magához húz. Kétségbeesetten gyűi ujjai közé pulóverem finom anyagát és erősebben szorít magához. Kellemetlen érzés, szinte már fáj, de mégis a világ egyik legédesebbike is. Ha tehetném a bőre alá bebújnék.
– Gyere.- hajol el tőlem hirtelen ami szinte fizikai fájdalom. Reflex szerűen akarok arca után kapni, hogy újra ajkait ízlelhessem de mosolyogva megfogja a kezem és kivezet a liftből. Szinte rohanunk a folyosón, amit betölt a nevetésünk. Menet közben hátra-hátra lesek, hogy vajon ki nézi végig ezt az agyament jelenetet és jót röhög rajtunk, de egy lélek sem jár arra. Úgy érezem magam mint egy tini aki a szülei elől menekül. Bill behúz az utolsó ajtón a folyosó végén és erőszakosan a falnak nyom, hogy újra ajkaimat falhassa türelmetlenül. Kezemmel végig simítom kemény mellkasán és az ing anyaga alatt érezem bőre melegségét. Megfogom finoman a gombok mentén és egy heves mozdulattal letéptem róla. A leszakadt gombok szanaszét repülnek a szobában, Bill pedig kuncogással adja tudtomra, hogy élvezi hevességemet és türelmetlenségemet. Erősen bele markol a fenekembe és közelebb húz magához, ami már szinte lehetetlenség. Ajka és keze követelőző, erős és határozott. Türelmetlenül kapja le rólam a pulóverem és a pólóm, hogy egy laza mozdulattal a szoba valamelyik része felé hajítsa miközben az ágy felé húz. Minden egyes érintése és csókja olyan mint egy kisebb áramütés, amitől ereimben hevesebben lüktet a vér és a vágy egyre gyorsabban cikázik, hogy minden porcikámat átjárja, végül hasam aljában összpontosuljon és elmémre egy fátyolt terítve elbódítson.
– Au!- szisszenek fel, mikor megérzem a talpamba nyilalló éles érzést és fülemet is utol éri a reccsenés. – mi a nyavalya?- Nyúlok le támadómért ami nem volt más mint Bill egyik napszemüvege, közelebbről megnézve nem is akármelyik, az egyik kedvence amiért múlthéten a fél hotelt fel kellett túrni mert nem volt hajlandó elmenni nélküle.- Bocsi. -nézek fel rá nagy boci szemekkel. Felkészülök rá hogy keresztbe lenyel és venném fel a védekező pozíciót mikor megszólal:
– Kit érdekel ez a szar!- kapja ki kezemből mosolyogva és valamelyik sarok felé hajítja azt is, ahol hatalmas koppanással ér földet. Keze újra nyakamra csúszik de mielőtt ajkával birtokba vehetné az enyémet egy finom mozdulattal lökök rajta egyet mire meglepődve huppan le az ágyra. Ideje sincs reagálni mert már derekán ülök és csókolom, haraptam ahol érem. Elmém teljesen kikapcsol és csak az ösztöneimre és az érzékeimre hagyatkozom. Semmi mást nem akarok csak őt. Bőröm szomjazik érintésére és édes ajkára. Testem lángokban áll, amire gyógyírt csak ő adhat. Ajka és finom bőre az enyémen egyszerre gyógyít és korbácsol még nagyobb tüzet bennem, ami percről percre egyre jobban bódít. Felém kerekedik és finoman megcsókolja arcomat, majd lejjebb halad állkapcsomon keresztül a nyakam felé. Egyre hevesebben harapja, szívja majd finom csókjával enyhíti édes fájdalmamat. Végig simít combomon és belemarkol a fenekembe olyan erővel ami normál esetben fájna de most fel sem szisszenek csak egy jóleső sóhaj hagyja el ajkaimat. Az agyam egyik távoli zugában megfogalmazódik a kérdés, hogy a nadrágom mikor varázsolta le rólam, de nem tudok és nem is akarok választ keresni a kérdésre, csak hálát adok az égnek, hogy egy ruhadarabbal kevesebb és magamban azt a vékony pamutréteget is átkozom amin keresztül tökéletesen érezem kemény férfiasságát nekem feszülni. Tornádóként tombol bennem a vágy ami már szinte fizikai fájdalom és kezdem teljesen elveszteni a józan eszemmel a kapcsolatot. Érezem minden mozdulatán és csókján, hogy egyre feszültebb és benne is hasonló viharok tombolnak mint bennem, de mégsem lépi át a határt és nem szaggatja le rólam utolsó ruhadarabom. Egy igazi mazochista, és ez esetben szadista is, mert nem csak magát kínozza halálra hanem engem is. Izmai megfeszülnek, keze finom remegésbe kezd és érzem, hogy nem bírom tovább. Ha még egy percet kell így eltöltenem, szét robbanok a szó szoros értelemben.
– Érezni akarlak magamban. - suttogom, minden erőmet összeszedve – Most. Nem bírom.- marok bele hátába, mire félhangosan bele nyög a fülembe, ami nekem csak olaj az így is egész testemet emésztő tűzre. Arcán ott játszik az imádott félmosoly és szemeiben izzik a vágy, látszik rajta, élvezi, hogy kínozhat és az előbbi szavaim feleslegesek voltak mert olvas testem minden rezdüléséből. Kínzóan lassan végig vezeti oldalamon egyik kezét és ujját beleakasztja tangám szélébe, miközben tekintetét le sem veszi arcomról. Szeme cikázik pontról pontra, minden apró rezdülésem figyeli és kielemzi reakciómat. Minél jobban könyörgök némán a megváltásért arcán annál nagyobb az a gonosz mosoly. Csak egy reccsenést hallok és a következő pillanatban már a falatnyi ruhadarab megadva magát repül valamerre a szobába. Nem szakítja el figyelmét egy pillanatra sem az arcomról. Minden pillantásával elevenen felfal, miközben befekszik lábaim közé. Iszonyúan lassan és megfontoltan mozog, ezzel is fokozva az engem gyötrő kínt. Azt akarja, hogy könyörögjek a megváltásért, de nem akarom ezt a hatalmi játékot elveszteni, és ahogy látom ő sem. Lehajol a hasamhoz és lehelet finoman megcsókolja a köldököm felett. Egyszer, majd picit feljebb még egyszer és így halad csiga lassúsággal felfelé miközben tovább fixírozza arcomat, keresve a megadás nyomait rajta, de akármennyire is szenvedek nem akarom neki megadni ezt az örömet, már csak azért sem. Melleimnél elidőzik, tovább húzva az amúgy is pattanásig feszült idegeimet, de nem akarok könyörögni neki. Ugyan úgy kínozza magát, ahogy engem is, de mégsem akarja megadni az enyhülést kettőnknek. Kulcscsontomra ad egy finom csókot és a pánik kezd elfogni. Tudom, hogy mire megy ki a játék és vészesen közel jár az egyik gyenge pontomhoz és ezzel ő is tisztában van. Gonosz mosolyra húzza száját és nyakam legérzékenyebb pontjára ad egy lehelet finom csókot, jelezve, hogy ezután jön a kegyelem döfés. Egy pillanat alatt lecsap és vadul, szinte már állatiasan, mégis érzékien bele harap ugyanabba a pontba és megszívja, amitől testem kicsúszik az irányításom alól és életre kel. Nem érdekel semmi más csak ő és a kontrollom totálisan elvesztem.
– Tedd meg.-markolok bele erősen tarkójánál szőke hajába. Hangom ezúttal nem kérlelő. Azon a ponton már rég túl voltam. Szinte utasítom. Érzi, hogy már nem húzhatja tovább mert minden lehetséges határt átlépett és ép hogy kiejtem ezt a két rövid szót, megérezem kemény férfiasságát. Lassan, kínzóan lassan nyomul egyre beljebb bennem, ami egy még intenzívebb érzést kelt bennem. Az így is gyors ütemet diktáló szívem magasabb fokozatba kapcsol, és vérem még gyorsabban száguld ereimben és táplálja a bennem lázasan tomboló tüzet, majd lök rajtam egy erőset a végén, ami egy hatalmas nyögést csal elő mindkettőnkből. Lassú de határozott tempója gyorsabb és gyorsabb lesz, elszakítva ezzel minket az anyagi világtól. Minden mozdulat, érintés és lökés egyre jobban összeolvassza testünk és egy másik univerzumba repít ami csak a miénk és ahova csak mi együtt lépünk be először. Keze remeg, ahogy hozzám ér, egy ritmusra jár testünk, egy tempóra emelkedik és süllyed mellkasunk, egyszerre kapunk levegő után egyre sebesebben érjük el azt az elképesztő magasságot, amiről eddig nem is tudtam, hogy létezik. Hogy lehet két ember, két test, két lélek ennyire egy, és hogy hangolódhat két szív ennyire egymásra, hogy szinte egyszerre dobban? Nem tudom. Csak élvezem minden pillanatát. Az ő teste az enyém és az enyém az övé. Nincsenek határok. Csókja újra és újra egy adrenalin löketet ad nekem és neki is. Sebesen közelítünk ahhoz a ponthoz ahonnan nincs tovább. Légzésünk szakadozó, testünket egyszerre árasztja el apróbb remegés, ami szélsebesen sokszorozódik, hogy végül egy mindent elsöprő érzéssé álljon össze, ami minden izmot megfeszít pár pillanatra, hogy elégedetten és fáradtan ernyedjenek el. Lassan szállunk alá, a magasból. Fülemben ütemesen dobol a pulzusom egy gyönyörű dallamra, amit Bill fáradt szuszogása édesít meg. Édes illata körül vesz, ami egyszerre nyugtatja elmém, lassítja pulzusom, és indítja útjára azt az édes érzést, hogy a mennyországban vagyok még mindig. Vele együtt. Átjár egy jóleső fáradtság és közelségétől most teljesen megnyugszom míg végül az álom teljesen el nem nyom.

Te vagy a mindenem

Hellóbelló :D hát írtam egy Tomos!! novellát.ilyen se volt még és azt sem tudom,hogy született de elkezdtem írni...spontán jött az egész és szeretném ezt Dórinak ajánlani :) jó olvasást :)

Egy újabb nap és én újra itt vagyok.Itt ülök a hintaágyban és nézem ahogy vele vagy.Öleled,csókolod,a nyakához bújsz ő pedig vidáman felnevet.Boldog vagy és ennek örülök,de belül minden nap kicsit összetörök.Látni őket nem könnyű,mégis itt vagyok,mert a barátja vagyok.Igen barát,semmi más.Volt időm,hogy bevalljam neki mit is érzek,de nem tettem.Féltem és végül elkéstem.Megtalálta őt aki minden tekintetben tökéletes a számára.És nem csak gyönyörű,kedves is.Egyáltalán nem az a tipikus picsa,mint ahogy azt sokan gondolják róla.Ha nem szeretném Tomot biztos teljesen odalennék érte,most viszont inkább irigység és bánatot érzek.Nem hibáztatom őt,hiszen ő se tudja mit érzek.Nem tudja senki.Ez az én kis titkom,amit örökké megőrzök.Félek,ha ez valaha kiderülne eltávolodnánk egymástól és inkább szenvedek titokban a közelében,mint távol tőle.Szükségem van rá,még úgy is ha soha nem lehet úgy az enyém ahogy szeretném.
-Mel,itt vagy?-legyez előttem Bill.Észre sem vettem,hogy leült mellém.
-Bocs,elbambultam.-mosolygok rá zavartan.
-Vettem észre,mivel legalább öt perce beszélek hozzád.-nevet.
-Most figyelek.-fordulok teljes testtel felé.
-Csak annyi,hogy este lesz egy kis családi vacsora,ugye eljössz?
-Persze.-bólintok és mintha megérezte volna,hogy valami baj megölel.
-Ugye tudod milyen fontos vagy nekem és Tomnak?Mintha a húgunk lennél és ha valami baj van nyugodtan elmondhatod.-mondja olyan halkan,hogy csak én halljam.Billt én is szinte a bátyámként szeretem...de Tomot...nem tudok rá testvérként gondolni.
-Én szerintem most megyek,de akkor este találkozunk.-bújok ki az öleléséből.
-Oké.Csini legyél.-kacsint rám én pedig elindulok a kijárat felé.
-Hát te meg hova mész?-állja el az utamat Tom.Akárhányszor a szemembe néz testem furcsa reakcióba lép.Hihetetlenül melegem lesz,a szívem pedig kihagy pár ütemet.Ennél jobban azt hiszem nem lehet szeretni egy embert.
-Haza.-válaszolok mosolyogva,hangom egyáltalán nem árulja el azt ami valójába végbe megy bennem.-Készülök az estére.
Arca felvidul.Imádom amikor mosolyog,amúgy is angyali arca akkor még tökéletesebb.
-Helyes.Ne késs.-vigyorog rám én pedig úgy érzem,ha most nem lépek le a földről kell majd feltakarítani engem.
-Akkor szia.-araszolok el mellette.Riának is integetek és elhagyom végre a villát.
Haza felé,újra gondolatok ezre rohamoz meg. Fogalmam sincs,hogy de beleszerettem.Egyszer csak észrevettem,hogy másképp nézek rá.Ha félmeztelenül állt előttem,mindent megadtam volna azért,hogy megérinthessem.Amikor láttam őket Riával azt kívántam bár én lennék az aki ennyire boldoggá tudja tenni,de ilyenkor mindig megszidom magam.Nem.Ő boldog Riával és csak ez számít.Remélem soha nem fogja megbántani.Annál szörnyűbb dolog el sem tudok képzelni,mint hogy szomorúnak lássam.Egy kósza könnycsepp  szántja végig az arcomat.Magam sem értem miért fájdítom a szívem.El kéne innen mennem hátra hagyva mindent,de legfőképp őt.Talán el tudnám felejteni,bár ez majdhogy nem lehetetlennek tűnik.
Otthon sötétség fogad,anyu még nem ért haza.Elmegyek zuhanyozni.Hosszan állok a forróvíz alatt,hátha kicsit ellazít és kicsit kitisztítja a fejem,de nem járok sikerrel.Elzárom a vizet és kilépek a kabinból.A tükörről letörlöm a párát és belenézek.Már rég nem az vagyok aki voltam.Elvesztettem önmagam és már fogalmam sincs ki vagyok.Vagyok a világban,de miért is?Egyedül ő az aki életet.Ő a mindenem ezen a világon.
Amit mindenki előtt mutatok csak egy buta és gyenge álarc,ami visszatartott könnyeket és ki nem mondott szavakat rejt.A maszk vékony és érzem,hogy egyszer kettétörik,megmutatva engem és ami bennem van.
Egy halk sóhaj után bemegyek a szobámba ruhát keresni.Hosszasan válogatok és próbálgatok.Semelyikben nem érzem magam jól.Ria mellett úgyis csak egy kis szürke egér leszek.Az önbizalmam a bokám alját verdesi vagy talán már azt sem.Mivel úgy érzem,mindegy melyik van rajtam,így az utolsót magamon hagyom.Gyorsan kisminkelem magam és indulok is.A magassarkú megkívánja,hogy kocsival menjek.Túl hamar érek oda,ezért az autóban maradok.Ujjaimmal a kormányon dobolok.Késztetést érzek,hogy elhajtsak,de mielőtt megtehetném valaki kopog az ablakon.
Bill az.Kedvesen mosolyog és várja,hogy kiszálljak.
-Ha itt vagy miért nem jöttél be?-kérdezi miközben lezárom a kocsit.
-Azt hittem túl korán jöttem.-mondok egy elég gyenge kifogást.
-Ugyan ne nevettess neked ide szabad bejárásod van.-nyújtja felém a kezét amit elfogadok és elindulunk befelé a házba.Már Gordonék is megérkeztek.Kedvesen üdvözölnek és megölelnek amikor észre vesznek.A szeretet ami belőlük sugárzik mindig melegséggel tölt el.Bill bemutat azoknak a rokonoknak akikkel még nem volt alkalmam találkozni.Mindenki mosolyog és kedélyesen beszélget.Tomékat viszont nem látom sehol.Bill kicsit fura,túlságosan pörög.Állandóan be nem áll a szája,én pedig minden mondatára megpróbálok reagálni.A lépcső felé pillantok és hirtelen már nem hallom Billt,mert csak rá figyelek.Ott áll és rám mosolyog.Felállok és odamegyek.
-Örülök,hogy itt vagy.-szemei ragyognak,ahogy ő maga is.-Nagyon csinos vagy.
-Te is.-nézek végig rajta.Kék inget visel,sötét farmert,a rasztái lazán összefogva a fején.Szívdöglesztően néz ki.Nemsokára mindenki elindul az étkező felé és helyet foglal.Az étel nagyon finom és a társaság is jó,bár néha Riáék felé pillantok,persze nem feltűnően.A vacsora vége felé Tom feláll,mindenki rá néz.
-Szóval kösz mindenkinek,hogy itt van.Azért akartam,hogy így együtt legyünk,mert szeretnék kérdezni valamit tőled.-Ria felé fordul,majd letérdel.A levegőm bent marad és csak mereven bámulom őket.Minden hang kívül reked csak a tudatalattim kétségbeesett kiáltozását hallom.Mi?Ez most tényleg megtörténik?Hirtelen mindenki tapsolni kezd,így én is összeütöm néhányszor a kezem.
-Mel,jól vagy?Nagyon elsápadtál.-érzem a csuklómon Bill kezét.
-Én...én...elnézést.-állok fel az asztaltól és kiviharzok a helységből,ki az egész házból,végig a homokos parton.Összecsuklom és könnyeim utat találva maguknak nyaldosni kezdik az arcomat.Eljegyezte...Visszhangzik a fejemben.De mit is hittem?Szeretik egymást...Egyszerűen ezt most akkor sem bírom feldolgozni.Úgy érzem magam,mint egy parton épített homokvár amit most elvitt a dagály.Tudtam,hogy vissza kell mennem,de nem bírok.Nem bírnám most látni őket.Igen,azt hiszem most kell elmennem innen.Itt kell hagynom ezt a várost.Összeszedtem annyira magamat,hogy ne rázzon a sírás és visszasiettem a kocsimhoz.Tíz perc múlva már otthon pakoltam a bőröndjeimet..Írtam anyunak egy levelet,amiben nem csak tőle búcsúztam el,de megkértem mondja el Toméknak is,hogy  elmentem.Fájó szívvel lépek ki a házból.Épp a csomagtartóba pakolok be mikor egy autót hallok közeledni.Tom kocsija parkol le a házunk előtt.
-Te meg hova tűntél?-száll ki belőle félig és aggódó szemekkel néz rám.Válasz helyett inkább bepattanok a kocsiba és gázt adok.A visszapillantóból látom,hogy követ és nem áll szándékában feladni egyhamar.A fényszórókkal folyamatosan villog,hogy húzódjak le,de én csak gyorsítok.Menekülök fejvesztve,áthajtva a piroson.Egy hangos duda,egy még hangosabb csattanás és elsötétül minden.
A szemem ég mikor újra kinyitom.Kórházban vagyok,csövek lógnak belőlem mindenhonnan,lélegeztetőn vagyok.Halkan nyitódik az ajtó én pedig odakapom a fejem.
-Szia.-köszön Bill és az ágyam mellé húz egy széket.-Hogy érzed magad?-simogatja a kézfejemet.Megrázom a fejem annak jeleként,hogy nem túl jól.-Értem.Itt van Tom is,beküldöm,jó?-aprót bólintok.Megpuszilj a a homlokom és kimegy.Tom nem sokkal később be is lép.
-Miért csináltad?Miért?-szeme könnyben úszik nekem pedig majd' megszakad a szívem.Szomorú,az én hibámból.-Tudod mit éltem át amikor láttam,hogy beléd megy az a kocsi?-járkál fel-alá.
-Sa..sajnálom.-veszem le a maszkot.Rám néz,majd leül mellém.
-Fogalmad sincs mennyit jelentesz nekem.-fogja meg a kezem.Éreztem,hogy nem bírom tovább és talán most van az utolsó alkalom,hogy elmondhatok neki mindent.
-Tom...van valami amit már rég el akartam mondani csak...-szinte suttogok,magamat alig hallom.Tom csak vár,hogy folytassam.-Csak nem akartam felkavarni mindent,mert tudom,hogy ez egy törés lett volna a kapcsolatunkban,de most úgy érzem már mindegy.Én beléd szerettem...Nem tudom,hogyan de megtörtént.Te vagy minden az életben ami számít.Ha nem lettél volna nekem,az létemnek semmi értelme nem lett volna.Az,hogy minden nap láthattalak fájt is,hiszen mással vagy,de mégis boldog voltam.Boldog,mert te is az voltál.-hirtelen úgy érzem meg kell álljak.A tüdőm sípolni kezd és mellettem a gép is.
-Mel...-néz rám rémült szemekkel.
-Nem,semmi baj.-mosolygok halványan és leszedem magam a gépről.Ezt most semelyik orvos nem zavarhatja meg.-Ria egy csodálatos lány,egy olyan valaki akit megérdemelsz.És én csak azt kívánom,hogy boldog legyél vele.-könnyeim már nekem is mardossák a szememet.
-Ha előbb mondtad volna...más lett volna minden.-csuklik el a hangja a sírástól.
-De így most jó minden,hidd el.Minden rendben lesz.-simítom végig arcát,ő pedig váratlanul hozzám hajol és csókot lehet cserepes ajkaimra.Mosolyognom kell.-Kérlek most menj és majd gondolj néha rám.-kérlelem.Tétován,de elindult kifelé.Egyedül maradtam és lassan lehunytam a szemem.Olyan álomba zuhantam ami örökké tart,de nem bánom.Így nem csak mellette lehetek,de vigyázhatok is rá innen fentről.Mert mindegy hol vagyok ő lesz a mindenem örökké.

Hello Again! :)

Sziasztok!

 Tudom jól eltűntem az utóbbi időben de kb. meghalni nem volt időm nem hogy írni és a bloggal foglalkozni. Újabban hajós életet élek (pontosabban szeptember 8.-a óta :D igen jól olvastátok!) hajózgatok Európán belül (Strasbourg, Frankfurt,Linz, Mannheim és még sorolhatnám) most Büsszelben állomásozunk és csak hétvégi útjaink vannak és tervben van hogy folytatom most már a történeteimet amiket nyár végén abba hagytam. Nagyon köszi a türelmeteket :)

Minden megy tovább?

 Sziasztok.Nagyon sokáig gondolkoztam rajta,hogy ezt feltegyem-e ide...Ez a kis valami még novellának se mondható és nem is th-s sztori,de úgy éreztem muszáj írnom.És ezzel a kis szösszenettel búcsúzom egy időre.Egy ideig biztos nem fogok írni.Sajnálom akik várták,hogy mikor kezdek neki az új sztorinak.Fejben már meg van az egész,de valahogy nincs kedvem írni.Sokat jelentett akik olvasták az irományaimat és köszönöm nekik.Talán majd valamikor újra jelentkezem.Addig is legyetek jók :) puszi mindenkinek

rövid de azért zene jár hozzá :)

Bezárt üzletek,kihalt utcák.Minden csendes sehol egy lélek.Vagy mégsem...Egy lány alakja körvonalazódik a sötétben.Ott gubbaszt az egyik padon,lábaira hajtva a fejét.Talán hajléktalan?Nem,a ruhája nem erről árulkodik.De akkor miért van itt?Közelebb megyek.Lépteim furcsa visszhangot képezve törik meg az utca csöndjét.Felkapja a fejét arcát kapucni takarja.Ijedten körbe tekint majd rémülten felveszi a táskáját,feláll és elindul majdhogy nem belém ütközik.Itt voltam előtte,de miért nem vett észre?Ezek a kíváncsi kérdések arra ösztönöznek,hogy kövessem.Ezt is teszem.

 Ahogy beérünk az üzletsorok közé zaklatottá válik,fejét ide-oda kapkodja a kirakatoknál.Én is benézek az üvegen de egy üres fehér vászonnál nem látok többet.Mindenhol csak ez van,őt mégis láthatóan szörnyen megviseli.Az egyik nagyobb boltnál megállt,hosszan nézi,majd fejvesztve rohanni kezd.Minden erőmből futok utána.Egyszer csak megtorpan,úgy tűnik mintha keresne valamit.Talán a kiutat vagy valami rejteket..Végül idegesen eldobja a táskáját és leereszkedik a földre.Előrehajol kezeire támaszkodva,majd az egyikkel többször az aszfaltba ver.Messziről látom,hogy zokog és valamiért nagyon szenved.Mikor odaérek leguggolok hozzá.
 -Héj.-szólítom meg,de nem hall engem.Megpróbáltam hozzá érni,de mintha egy üvegfal lett volna köztünk.Biztos voltam benne,hogy ez egy álom,mert ennek így semmi értelme.Itt vagyok mellette mégsem tudok semmit csinálni.Látta,ahogy könnyei hangtalanul a földre hullanak.Azt kívántam bárcsak felébrednék.Összeszorítottam a szemem és elszámoltam háromig,de nem történt semmi.Még mindig ott voltam vele.Az láthatatlan falnak támasztottam a kezem.
 -Sajnálom...-suttogtam és ekkor rám nézett,bele egyenesen a szemembe,a kapucniját is levette.Hátrahőköltem a meglepettségtől.Én voltam...lesírt sminkkel és kócos hajjal.A kezét ugyanoda tette ahova én és csak nézett rám,majd lassan semmivé lett.Most már tényleg csak egymagam vesztegeltem a kihált utcán.A fejembe iszonyatos fájdalom hasított,ami miatt térdre rogytam.Az agyamat elöntötték a képet és temérdek emlék.Nemsokára már fuldokolva zokogtam.
-Elég,elég,elég!-kiabáltam a fejemet fogva.Felálltam és visszafutottam az üzletekhez.A vásznak amiket eddig üresnek láttam minden valaha készült képeinkkel volt tele.A szívem szúrt és alig kaptam levegőt,zihálva néztem a sok színes emléket,egyenként akartam apró darabbá tépni őket,de az üveg megakadályozott.Aztán megpillantottam minden boltnál egy követ.Mintha csak azért raktál volna oda őket,hogy betörjem mindegyik kirakatot.Így is tettem.Sűrű szilánkzápor hullott mindenfelé a képek pedig eltűntek,de csak a vászonról a fejemből nem.Felmarkoltam a szilánkokat és össze-vissza kezdtem dobálni.Kezeimből csöpögött a vér egyre nagyobb tócsát képezve körülöttem.Az elején fájt aztán már nem annyira.Egész jó érzés volt.Egyre fáradtabbnak mégis könnyebbnek éreztem magam.Elestem és már nem tudtam felállni.Minden csendes volt...
Kinyitottam a szemem,még sötét volt.A plafont bámulva gondolkoztam ezen a bizarr álmon..talán könnyebb lenne feladni..de mégsem.Hiányoznak?Igen...ehhez nem fér kétség,de tudnom kell tovább lépni.Tudom vannak akik mellettem állnak jóban rosszban,olyanok akiknek fontos vagyok.

20.rész- Big girls don't cry... just sometimes

Na meghoztam a következő részt és nem kellett egy hónapot várni rá ahogy ígértem csak két napot :p jó olvasást! :)

Nem sokra rá, a többiek is csatlakoztak hozzánk a bárban – név szerint Tom, Georg, Gustav és Andreas- és ott folytattuk a marhulást, ahol valamikor az éjszaka közepén abba hagytuk. Még volt egy egész kerek délutánunk, mielőtt tovább indulunk és Tom remek ötlettel állt elő. Felvonultunk csapatosan a lakosztályomba és berendeltünk a szobaszerviztől egy csomó kaját, piát és filmet. A hatalmas ágyat befoglalta Gustav, Nina és Tom, Georg és Andy meg a két fotelba kiszorult. Belöktem a filmet a lejátszóba és próbáltam beverekedni magam az ÉN ágyamba, aminek a felén drága ikrem terpeszkedett.

- Menj már arrébb Tom! Nézd már meg mennyi hely van még melletted. –mutattam az ágy széle felé, miközben próbáltam helyet csinálni magamnak közte és Nina között.

- Ne engem piszkálj már. Gustavot persze nem basztatod. –csattant fel hisztisen, és az ágy túlsó végén kucorgó barátunkra mutatott.

- Gyere ide. – húzódott Gus felé Nina, hogy helyet csináljon nekem.

- Na, léteznek még normális emberek. –néztem szúrós szemekkel Tomra- lehet, hogy nem ártana fogyóznod, ha ekkora hely kell a nagy seggednek. – vetettem oda neki miközben bevackoltam magam én is.

- A szépen kidolgozott izmos hátam nem fér el öcsi. És lehet lekopni a formás fenekemről, jól van? Csak irigy vagy. –villantott egy egoista vigyort.

Már nyitottam volna ki a számat, hogy folytassam a szócsatát, mikor Nina finoman a mellkasomra csapott jelzés értékűen. - Elég legyen a hajtépésből kislányok kezdődik a film.

- Nem fáj a kezed?- fogtam ujjaim közé a kézfejét, amivel az előbb megütött és komolyságot színlelve törölgetni kezdtem- Kicsit kőporos lett. –virítottam egy hatalmas mosolyt felé.

- Hülye. – rántotta ki a kezét szorításomból, és durcásan nézett rám.

- Jesszus Bill ez már szakállas. Milyen kőporos? Hülye gyerek, ahhoz gyúrni kéne járnod. - nevetett fel cinikusan Tom.

- Huu... még egy szó és nem teszed zsebre amit kapsz. –fenyegettem.

- Kuss legyen, mert szétültetlek titeket! - Kelt fel Georg a fotelből és Tom mellé állt elég durcás tekintettel.

Egy pillanatig mindenki csak kussolt, és egymás reakcióját figyeltük, majd egyszerre tört elő belőlünk a nevetés.

- Na, megszólalt a pankrátor. Miért mi lesz Hagen?- fogta Tom a nevetéstől a hasát.

A következő pillanatban csak annyit láttam, hogy Georg lendületet vesz és ugrik egyenesen felénk. Épp hogy ki tudtam térni előle magammal rántva Ninát, így Georg Tomon és szegény Gustavon landolt keresztben. Mind hárman fájdalmasan felnyögtek, mi pedig csak röhögni bírtunk rajtuk.

- Au! - Húzta ki Nina nagy nehezen a lábát Georg alól, és a sajgó pontot masszírozta.

- Jól vagy? –öleltem magamhoz, de még mindig nem bírtam abba hagyni a nevetést, majd a következő pillanatban annyit láttam, hogy Andreas is repül és félig Georgra, félig az én lábamra sikerül érkeznie. Ha ezt valaki látta volna tuti hogy a diliházat hívja és egyesével vinnének el mindet kényszerzubbonyban.

- Muti a lábad. – vettem el Nina kezét a lábfejéről. –Á nem is látszik.

- De fáj. – mosolygott miközben próbált szomorú fejet vágni.

- Nem baj, ha nem adok rá puszit? –vigyorogtam még mindig rá.

- De! – kacagott fel és a képembe tolta a lábát.

- Lökött vagy. –húztam magamhoz és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.

- Ah, komolyan néha jobban szeretlek, mint a saját tulajdon tesóm. Miért nem te lettél a bátyám?- csimpaszkodott a nyakamba és egy hatalmas csókot nyomott az arcomra ő is.

- Látom jól elvagytok. Az egész szint tőletek zeng. – hallottuk meg a női hangot, és mindenki egy emberként fordult az ajtó felé ahol Rose állt. - Nem akarok parti gyilkos lenni, de össze vagytok pakolva? Este indulunk tovább, ha elfelejtettétek volna. –húzta egy dorgáló mosolyra a száját, ahogy végig nézett rajtunk, majd Ninára és rám emeltet tekintetét, és az apró mosoly egyből lefagyott róla. – Aki nincs összecsomagolva azt valami irtó gyorsan menjen, mert nem fogunk várni rá. Itt marad takarítani. - hangja valamivel keményebb volt.

Mindenki síri csendben maradt, és a lakosztály olyan gyorsan kiürült mintha itt se lettek volna.

- Rose. –szóltam a lány után mielőtt utolsóként becsukhatta volna az ajtót maguk után. Visszafordult felém és csokoládé barna szemeit rám emelte. Gőzöm sem volt miért szólítottam meg. Elvesztem tekintetében, de agyam ezerrel nyomta a pánik gombot: „Gondolkozz! Bill, mondj valamit, mielőtt még hülyének néz”. Egy pillanat alatt megszakítottam a szemkontaktust és feszülten a tarkómat vakargattam, miközben körbe néztem. „Bingó”.

- Kérlek, szólj Natalienek hogy itt hagyta a hajlakkot, meg a fésűt tegnap este. Csak ha keresné, tudod. Nem válaszolt csak fürkészte arcomat pár pillanatig, - valószínű az őrültség nyomai után kutatott, de én semmit sem tudtam az övéről leolvasni - majd bólintott egyet kimérten és kisétált. „ Bassza meg Bill, de ökör vagy!” Korholtam magam miközben próbáltam bele fulladni a párnáimba, de nem sok sikerrel.

***

Kíméletlenül róttam a szokásos köreimet az oberhausen-i stadionban. Igazából rohadtul semmi dolgom nem lett volna, mint manager de úgy döntöttem, hogy besegítek a többieknek, éppen ahol kell, ráadásul most egy kicsit csúszásban is vagyunk mivel az egyik kamion, ami a színpad egy részét szállította defektet kapott és majdnem két órás késéssel ért csak ide. Jót tett a munka, legalább addig sem kalandoztak el a gondolataim és nem evett a méreg. Nem tudom, hogy mire fel, de iszonyatosan nem volt szimpatikus az a lány, és az sem tetszett, ahogy Bill körül lebzselt. Nem, nem voltam féltékeny. Mégis mire? Bill nem az enyém, és sosem lesz, ha rajtam múlik. Nem hiányzik egy elkényeztetett, egoista kisfiú nekem. Lehet, hogy csak három évvel fiatalabb nálam, de agyilag bőven kiskorúnak számít. Ráadásul annyit bír tollászkodni, mint valami díva. Nevetséges.

Éppen a fiúkat kerestem, hogy szóljak nekik hangpróba lesz. Útközben összefutottam Tommal, Gustavval és Georggal is. Nekik szóltam pipa. És naná hogy Billt kellett keresni megint. Hatalmas slungal nyitottam be a pihenőbe fél órás keresés után. Ez volt az utolsó lehetőségem, hogy megtalálom.

- Ennyire szerencsétlen nem lehetsz, hogy leiszod magad. Kell előke? –hallottam meg Andreas hangját és Billnek azt a tipikus nevetését. „Bingó. Itt van.”- nyitottam be gondolkozás nélkül, de abban a pillanatban a lélegzetem is elállt, ahogy megláttam őt és gyökeret vertem az ajtóban.

- Bocs. Én. Csak… - Dadogtam, mint valami idióta és a két srác tekintetének kereszttüzében égtem. Szó szerint. Mint a reistag.

Ott állt tőlem két méterre Bill, kezében a pólójával félmeztelenül, miközben engem nézett hasonló meglepett fejjel, mint ami az én arcomon is tanyázott- Én csak, ne haragudjatok- próbáltam össze hozni azt a fránya mondatot, miközben nem tudtam levenni a szemem a finoman kidolgozott izmos felsőtestéről és a mellkasán lévő tetoválásról. Vettem egy nagy levegőt, tekintetem a padlóra eveztem és elhadartam, amit akartam- Csak szólni akartam, hogy hangpróba. – fordultam meg egyből és a választ sem vártam meg úgy csuktam be az ajtót magam mögött.

Még az eset után negyed órával is kísértett Bill gyönyörű felsőteste, és éreztem, hogy minden alkalommal mikor megjelenik előttem, belevörösödök. „Az isten szerelmére Rose térj már észhez.” Sosem voltam az a romantikus fajta és egyszerűen dühített, hogy valami olyan történik velem, amit nem tudok kontrolálni. Teljesen a kezemben volt az irányítás az életem felet, de ezt a zűrzavart, amit Bill okoz bennem, nem tudom kezelni és ez nagyon kiborító. Tisztában voltam vele hogy teljesen feleslegesen futom a köreimet, mivel Bill sosem nézett rám nőként és mit akarna egy hozzám hasonlótól. Egy evolúciós szakadék tátong közöttünk. Jól el van azzal a Ninával vagy kivel. A tegnap délutáni jelenet villant be, mikor benyitottam hozzájuk. A fojtogató érzést újra a torkomba éreztem, mikor újra magam előtt láttam a képet, ahogy a karjaiban tartja azt a csajt. Nem, nem szerethetek bele. Ez abszurd. Különben is két hét van már csak a turnéból és utána vissza jön David,elválnak útjaink. Lehet, hogy nem találkozunk többet.

Minél több kört futottam le – agyban Bill körül, fizikailag pedig a stadionban - annál jobban felhergeltem magam. Éppen a stadionban lévő kisebb labirintuson vergődtem keresztül magam, hogy eljussak a színpadig, - miközben böngésztem azt a kisebb listát, amire a teendőimet firkáltam- mikor egy lökést éreztem, és azt, hogy a kezemben lévő papír rengeteg kiesik a kezemből és önálló életre kelve szétterül a padlón.

- A rohadt éltbe hogy nem tudsz figyelni!- üvöltöttem el magam teljes izomból, mielőtt megnézhettem volna, hogy ki az.

Az agyamra teljesen leszállt a lila köd, és mint valami felbőszült bika, vérben forgó szemekkel néztem fel arra a valakire, aki miatt a kezembe lévő papírok most a földön hevernek. Bill meglepetten pislogott le rám a telefonja mögül, bűnbánó hatalmas barna szemeivel. „Remek már csak ez hiányzott”.

- Ne haragudj, az én hibám, had segítsek. –hajolt le hogy elkezdje összeszedni a papírokat, de nekem az a bizonyos utolsó cérnaszál elpattant.

- Ne! Nem kell segítség! Hozzá ne nyúlj!- üvöltöttem fel, amire Bill megfagyott a mozdulatban, és hitetlenkedve nézett fel rám azzal a pár lappal a kezében, amit már összeszedett.

- De…

- Nincs de! Csak húzzál már el innen! Majd megcsinálom!- kiabáltam még mindig magamon kívül. Azt hiszem ott abban a pillanatban rá zúdítottam azt az ideget, ami bennem volt.

Döbbent tekintete dacosba már-már mérgesbe váltott és hasonló szikrákkal a szemében állta tekintetem egy darabig.

- Oké! – emelte fel a hangját mérgesen és egy pillanat alatt újból fölém magasodott. – Akkor szedd össze!- szűrte a fogai között a szavakat és földhöz vágta a papírokat, amiket fogott. – Baszódj meg. – prüszkölte és úgy suhant el mellettem, hogy majdnem fellökött. A feszültség minden porcikámban zsizsegett és kezem-lábam remegett, miközben a papírokat összeszedtem a földről. Üvölteni lett volna kedvem és tombolni, mint egy kisgyereknek. Muszáj volt levezetnem a feszültséget és a mappákkal a kezemben az első öltözőbe, ami szembe jött velem bevágódtam. Úgy ahogy volt az összes cuccot ledobtam a földre és a helyiségben lévő egyetlen kisebb fotelbe fásultan bele roskadtam. Szinte azonnal feltört belőlem a zokogás.

megint... :DD

most mindenki nagyon rá kapott erre és szerintem tök vicces XD

most Joey(Zita) és Rea kérdéseire válaszolok :D

drága Joey kérdései :

1. Mi a véleményed a melegekről?

Most ezt komolyan megkérdezed tőlem? :D imádom őket,a legédesebb emberek a földön.

2. Top5 pasi?

Hajaj…a barátom természetesen az első aztán Bill,Tom, Cam Gigandet,Mario Casas.Ez így azt hiszem tökéletes :D

3. Miért és mikor sírtál utoljára?

A részeden azzal a zongorás számmal.szerintem nem kell magyarázni miért :D

4. Sírtál már örömödben? Miért?

Persze,hogy igen.Sokszor volt már ilyen amikor TH konci jegyet kaptam,amikor láttam őket a színpadon,amikor szülinapomkor meglepett mindenki és még sorolhatnám :D

5. Mit gondolsz a drogokról és azokról, akik használják őket?

Hm… ez egy igen komoly téma.Vannak emberek akik ezekbe a dolgokra menekülnek ,mert ott „biztonságban” érzik magukat.az a fajta állapot amit a drogokkal érnek el egyfajta menedék a világ gondjai elől hiszen akkor minden jó és minden szép.Nem ítélek el senkit  még emiatt sem,csak szerintem ezeknek az embereknek kell valaki aki valóban mellettük áll,akire mindig számíthatnak.Semmi más nem kell csak egy támasz és hogy érezzék hogy fontosak és értékesek ők is.nekem ennyi lenne a "véleményem” 

6. Ki az, akit akárhová követnél?

Vannak emberek… és szerintem pontosan tudják magukról kik azok 

7. Van valamilyen rossz szokásod?

Hát ezt a jellemzésemben leírtam egyszer úgyhogy csak bemásolom :D zavar ha valakinek kint van a címkéje vagy rosszul áll a kapucnia,ha szöszös vagy hajas a ruhája.Olyankor mindig kényszerem van hogy leszedjem

8. Mit gondolsz milyen, leszel 10 év múlva?

Dögös  és sikeres… haha :D nem még fogalmam sincs de remélem,hogy összejön ez a kettő XD

9. Mi az, amit mindenképpen meg szeretnél tenni az életben?

Elmenni egyszer végre a Balatonra,egy tengerpartra.Megölelni Billéket.Bulizni és berúgni veled,meg még ami jön :DD most csak ennyi jutott eszembe

10. Elégedett vagy az életeddel?

Egyáltalán nem J de remélem,hogy idővel jobb lesz minden

11. Volt már, hogy valakit igazán megbántottál? (lelkileg)

Igen és a mai napig sajnálom…

Rea kérdései:

1. Hol érzed magad a legjobban?

Vízpartnál vagy hegyen J és persze olyan emberek társaságában, akik fontosak.

2. Mi az igazi életcélod?

Hogy mindent véghez vigyek amit szeretnék :) elég hoszzú a lista de tudom,hogy sikerülni fog.

3. Ettél már kakaóport?

Hát naná :D melyik hülye nem? xD

4. Vállalnál aktfotózást, ha megfizetnének érte?

Hát ez nehéz kérdés… de azt hiszem nem…

5. Volt/van valamilyen káros szenvedélyed? (Már ha lehet ilyet kérdezni.)

Kiskoromban folyton rágtam a körmöm de hamar leszoktam róla.

6. Van valami, amit megváltoztatnál magadon?

Néha a fogaimat,mert az első kettő előre áll… de így egyedi vagyok és a szám is,úgyhogy ez csak néha jön rám :D

7. Van olyan ember az életedben, aki teljes mértékben rászolgált a szeretetedre/gyűlöletedre?

Persze,hogy vannak ilyen emberek

8. Mit tennél, ha megtudnád, hogy mindössze egy napod van hátra?

Azok körében tölteném el az utolsó napot akik közel állnak hozzám.Buliznánk egy hatalmasat és beszélgetnénk.

9. Milyen színű a kedvenc fehérneműd?

Fekete :D

10. Hova utaznál legszívesebben? Miért?

Sok hely van,de én megint csak Berlint írnám :D ich liebe Berlin

11. Renáta apjának öt lánya van: Kah, Keh, Kih, Koh... hogy hívják az ötödiket?

RENÁTA  jee király vagyok :DD

19. rész- Kell egy barát…

Na bocsi a késésért most néztem hogy majdnem egy hónapja nem hoztam frisst ebből. Ez tarthatatlan állapot volt. Remélem tetszik. Kommentek jól esnének :)

- Nina! – vágtam ki a lengőajtót magam előtt és egy pillanat múlva már a levegőbe kaptam, és úgy pörögtem vele.

- Jesszus! Bill! Ne! Még mindig rosszul vagyok ettől!- nevetett a fülembe. - Tegyél már le.

Két fordulat után eleget tettem a kérésének, de még mindig ugyan olyan erősen szorítottuk egymást.

- Istenem, két éve nem láttalak. –engedtem el, hogy végig tudjak nézni rajta- Semmit sem változtál. - konstatáltam mosolyogva és egy hatalmas puszival üdvözöltem.

- Te viszont annál többet. –nevetett fel újra- Látom losziban a szőke a menő. –túrt bele hajamba és egy gonosz mosoly keretében beleborzolt.

- Hé! Ne már!- fogtam le a kezét és a hajamat igazgatva hátraléptem egyet tőle.

- Látom semmit sem változtál, a külsődet leszámítva. B-Kay. –nevetett fel újra, mire tettetett durcás fejjel beintettem neki.

- Gyere ide. –kapta el a kezem és újból magához húzott. - Tom! –kiabált bele hirtelen a fülembe és szabályosan kiugrott a karjaim közül, hogy tesóm felé siessen, aki pár lépéssel arrébb állt tőlünk.

- Szia, Nina!- zárta karjaiba ő is a lányt.

- Azt hiszem itt nincs dolgom. –hallottam meg Rose hangját a hátam mögül. Mire megfordultam csak egy pillanatra láttam az arcát, amin egy furcsa kifejezés ült és a következő pillanatban eltűnt az ajtó mögött, ahonnan mi jöttünk Tommal. Mielőtt elmerülhettem volna gondolataimban, Nina újra magára vonta a figyelmemet egy kérdés halmaz keretében.

- És mond, csak hol van a bátyád?- vágott közbe Tom.

- Kint van a kocsiban. Egyedül akartalak meglepni titeket, - vázolta helyzetet Nina - ami össze is jött volna, ha ez a nő nem akadékoskodik. Komolyan, ki ez? –nézett felháborodva ránk. - És hol van David?

Imádtam Ninát, de egy méreg hullám futott végig rajtam a hangleejtésétől, és attól a halvány undortól, ami a hangjában volt, ahogy Roseról beszélt. Elkaptam a tekintetem róla és hátat fordítva neki és Tomnak egy kicsit arrébb sétáltam, miközben a falakon függő képeket bámultam, terelés képpen. Tom vette a lapot és szinte azonnal átvette a szót és képbe helyezte őt.

- Na de ez nem lényeg, komolyan itt van Andy is?- lelkendezett Tom és az ajtó felé vette az irányt.

- Állj már meg!- fordultam vissza feléjük. - gondolkozol is néha, vagy csak nehezéknek van a fejed a nyakadon?- gyűrögettem a homlokom gondterhelten- Körülbelül három tucat rajongó van már most kint, ha nem több. Ha meguntad az életed csak tessék. - intettem a bejárat felé.

- Basszus tényleg. –csapott a homlokára.

- Jó reggelt!- ráztam meg a fejem egy kisebb mosoly keretében. Lökött.

- Majd én kimegyek és behozom. –ajánlkozott Nina- hátulról támadunk. –kacsintott egyet és kiviharzott az ajtón, egy hatalmas mosoly keretében.

Andreas és Nina testvérek voltak. Másfél év korkülönbség volt csak köztük- Andy javára-de nagyon jól kijöttek, szerették egymást és kisiskolás korunk óta elválaszthatatlan barátok voltunk mi így négyen. Nina olyan volt mintha a húgunk lenne. Nem is tudom, hogy And miatt e, vagy sem, de sosem tekintettünk rá nőként, és Nina is élvezte és sokszor kihasználta, hogy három bátya is van, aki tűzön-vízen keresztül, de megvédik őt.

Nagyon hamar elrepült az a pár óra velük, ami a koncertig volt és utána egy kis magán after partit is rendeztünk a szállodában –természetesen nem ittuk halálra magunkat csak sztorizgattunk és rengeteget baromkodtunk- csoda volt, hogy nem dobtak ki minket úgy, hogy a lábunk se éri a földet. Valamikor délután tért csak magához a társaság. Mire nem jó a pihenőnap.

***

- Basszus Bill meddig tollászkodsz még? Nem fotózásra mész csak ide lemegyünk a bárba.

- Nem mondod?- léptem ki a fürdőből és egy hatalmas mosolyt villantottam Nina felé, aki az ágyamon hasalt és unottan a telefonját nyomogatta. Amint meglátott felpattant és hozzám sietett, megragadta a karom és már húzott is a lakosztályom ajtaja felé.

- Állj már meg. –fékeztem le- egy cipőt legalább felvehetek?- jót nevettem rajta. Iszonyat türelmetlen természete volt.

- Minek az. Gyere már. –kapta el a karom és megint cibálni kezdett, én pedig fél lábon ugrálva próbáltam követni őt, miközben a szabad kezemmel a cipőmbe bújtam bele és mind ezt úgy kellett megoldanom, hogy lehetőleg ne nyaljam fel a parkettát.

- Komolyan ilyenkor a kutya se hiszi el rólad, hogy a 21-et is betöltötted. Úgy viselkedsz, mint egy kisiskolás lány, aki beszabadult a játékboltba. - csuktam be az ajtót magam mögött és büszke voltam, hogy megoldottam a cipő felvételt baleset nélkül.

- De még milyen játékboltba. –kacagott fel – Na, gyere már!- karolt belém és a lift felé vettük az irányt.

- Emlékszel mikor Tom bele volt zúgva a negyedikes matektanárotokba és állandóan körülötte lebzselt?- kacagott fel Nina.

- Naná. Abban az évben volt életében először és utoljára kitűnő matekból. –kacagtam fel én is az emléken, mikor a lift csengővel jelzett és kinyílt az ajtaja. Reflexből elindultam befelé, nem számítottam rá, hogy esetleg van bent valaki és sikeresen összeütköztem Rosesal. A nevetés is a torkomon akadt, mikor lágy barna szemeibe néztem. Egy pillanatra át járt az az érzés, amit tegnap délután is a hangpróba végén. Mire reagálhattam volna valamit, egy „bocsánat” keretében kikerült és elviharzott.

- Ez a nő mindig ennyire savanyú?- kérdezte félhangosan Nina, miután becsukódott a lift ajtaja.

- Tessék? –kérdeztem vissza, mikor felfogtam, hogy hozzám beszél.

- M ütött beléd Bill?- fürkészett furán, majd láttam arcán a lassú felismerés nyomait, mikor kigyullad odabent a fény, mert összeállt a kirakós.

- Na, ne. Te szerelmes vagy belé. –kapta szája elé a kezét és egy hatalmas minden tudó joker mosoly ült ki az arára.

- Dehogy is!- néztem rá csúnyán- Rémeket látsz. Hogy én meg ő. Ne nevettess már.

- Bill. Nem tudsz átverni. – tagolta a szavakat. Ismerlek már egy jó ideje és nem sokszor voltál igazán szerelmes, de felismerem rajtad a jeleit. Te. Most. Szerelmes vagy.

- Nem vagyok!- néztem rá még csúnyábban, de nem nagyon hatotta meg. Karba tett kézzel állta dacosan a pillantásomat és láttam rajta, hogy esze ágában sincs kiverni az elméletét a fejéből. - Ez nem igaz.—sóhajtottam, miközben gondterhelten a hajamba túrtam.

- Ne izgulj ez nem a világ vége. –simogatta meg a vállamat bátorítóan. – Gyere, igyunk egyet. Jót fog tenni.

Kinyílt a lift ajtó a bár szintjén és az egyik eldugottabb boksz felé húzott. A pincér egyből ott termett előttünk és Nina már kérte is az első kör piát.

- Wiskey-kóla. A kedvenced. Jót fog tenni. - tolta elém a poharat, amiben bátorítóan megcsörrentek a jégkockák.

Egy húzásra kiittam majdnem a felét.

- Na. Elmondod mi bántja a kicsi szíved? – nézett rám egy barátságos mosollyal.

- Nem megy ez nekem. – szuggeráltam a poharat előttem.

- Mi? Mi nem megy Bill? Hogy beszélgess vele? Vagy, hogy elmond neki, mit érzel? Ki vagy te? És mit csináltál az én Billemmel?

Megmosolyogtatott felháborodása, de még mindig nem bírtam levenni a szemem az italomról és rendületlenül forgattam a poharat a kezemben, miközben a fejemben cikáztak a gondolatok ezerrel.

- Már nem vagyok az a Bill. Azt hiszem valami nagyon megváltozott itt bent, - mutattam a fejemre- és itt. - majd a mellkasomra.

- Tudom. –simította végig mutatóujjával a karomon éktelenkedő sebhelyet- De ez akkor sem jó így. Saját magadat fosztod meg az új lehetőségektől és az élettől. Nem zárkózhatsz be a csigaházadba. Nem úgy ismerlek, mint aki felad akármit is első nekifutás után.

Nem válaszoltam neki, hanem újból egy hatalmasat kortyoltam az italomból. Vele olyan könnyű volt megosztanom, ami a fejemben volt. Talán ő volt az egyetlen. Tommal nem kellett beszélnem a gondjaimról, tudta ő a legapróbb rezdülésemből és pont ez hiányzott, hogy valakinek beszélhessek arról, mi zajlik le bennem. Valaki olyannak, akiben megbízok, és aki ismer, mint a tenyerét. Nina a legnagyobb útvesztőből is könnyű szerrel talál kiutat, és olyan egyszerű érvekkel és logikával tud mindig rá világítani a dolgokra, hogy a lehetetlenről is elhiteti, hogy könnyűszerrel megoldható. De most valahogy ezt a fajta lelkesedését is kevésnek éreztem.

- Nem érzem, hogy meg tudnék újra bízni valakiben. – smaragdzöld szemeibe.

Csak fújt egyet és rosszallóan fürkészett, de szája sarkában ott volt az a szeretetteljes mosoly.

- Legalább csak próbáld meg. Az én kedvemért. – váltott könyörgő tekintetre, ami megmosolyogtatott.

- Rendben kicsi lány- húztam közelebb magamhoz és átöleltem. Jó darabig ültünk így, csendben. Én a gondolataim között úszkáltam ő pedig az italát iszogatva nekem dőlve, csendben hagyta, hogy az előbbi kis beszélgetésünket emésztgessem és a karomat simogatta, némán jelezve hogy nem vagyunk egyedül.